A Belső Harcos

A belső harcos számomra nem pusztán határőr katona, aki a védelemmel van elfoglalva: ugyanolyan fontos szerepe van az én kitágításában, az én-kiterjesztésében is. A belső harcos a szabadság életérzésének megtestesítője is, amelyben a harcnak, az embert próbáló átlényegüléseknek éppoly fontos szerepük van, mint a zenének, a felülemelkedésnek, a könnyedségnek, a táncnak és a ritmusnak. A belső harcos mindezen témákkal kapcsolatban van, és mindannyiunk jobbik, szabadabb, tisztább és kompromisszummentesebb énjét képviseli. Több mint szimbólum és kép, inkább a bennünk élő remény és megújulás magvát kezében tartó indián harcos, a rendíthetetlen Ólomkatona, a szabadságharcos Che, a könnyedséget megtestesítő leopárd, a határvédő székely ember és a magányos Don Quijote együtt. Jungi értelemben archetípus, amely megfelelő körülmények között életre kel, és átveszi az irányítást.

A belső harcos útja nem egyenes, kitaposott ösvény, hanem kreativitást igénylő út, amelyen az inspiráció és a figyelem a legfőbb iránytű. Minden olyan helyzet, ahol határátlépés történik velünk szemben kényelmetlen, de hozzá lehet szokni. Tulajdonképpen gyerekkorunkban veszítjük el azt az érzékenységet, amely a belső integritásunkat védi. Születése után a gyerek fokozatosan simul bele abba a világba, amely tele van szabályokkal, elvárásokkal, kijelölt cselekvési és gondolkodási sémákkal. Az ősi kultúrákban őrizték és néhol a mai napig őrzik azokat fejlődési útmutatókat, amelyek mint beavatási szertartások, névadási rítusok, a hivatás megtalálását támogató helyzetek, az elmúlásra figyelmeztető jelek segítik az embert, hogy őrizze a kapcsolatát önmagával, és ne feledkezzen bele a világ csábításaiba, például a hatalomba, a fontosság látszatába, a változatlanság biztonságába. A közösség visszajelző szerepe ebből a szempontból nagyon fontos.

A belső harcos működésének lényege a határvédelem, a megfelelő önérvényesítés és az integrált működés fenntartása, azaz a belső összhang képviselete. A kellő erő megtalálása pedig gyakorlás kérdése. Aki nem foglalkoztatja a belső harcosát, nem ad neki feladatot, illetve kiiktatja a működését, az önmagát sorvasztja el. A határok elvesztése egy idő után felemészti a személyiséget, megbetegíti az embert.

A fejlődés motorja a szabad, megtörhetetlen, kockázatot vállalni képes harcos, aki bár szelíden, mégis kérlelhetetlenül halad előre az útján. A kételyek és dilemmák lassíthatják ugyan a fejlődését, de meg nem állíthatják. A vállalati életnek azonban olyan kemény korlátai is vannak, amelyek nem léphetők át egyik pillanatról a másikra. A kultúrák közötti távolság, a hierarchia jelentősége néha olyan erővel határolja be a szabadságot, hogy jelentős kompromisszumok nélkül lehetetlen átvészelni bizonyos helyzeteket. A fejlődés nem egyenes, nem zökkenőmentes, nincs híján a megtorpanásoknak és a komoly útkereszteződéseknek.